FELZÁRKÓZTATÓ SZAKISKOLAI PROGRAM
A programba való belépés feltétele a 16. életév betöltése. A felső korhatár: 22 év. Azok a tanulók vehetnek részt a felzárkóztató képzésben, akik nem fejezték be az általános iskola 8. évfolyamát. A felzárkóztató szakiskola elvégzésével a tanulók szakképzési évfolyamba léphetnek.
A felzárkóztató program célja, hogy megteremtsük a tanuláshoz szükséges motivációt, tanulóink fejleszthessék alapkészségeiket és képességeiket. A program további célja a munkavégzésre való szocializálás, a pályaválasztási döntés megalapozása. A programmal szeretnénk előkészíteni a szakmai vizsgára történő felkészülést és elősegíteni a tanulók élettervezését, sikerélményhez jutását.
A felzárkóztató szakiskolai programra vonatkozó jogszabályok:
- 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról,
- 23/2001. (VII.20.) OM rendelet a kerettantervek kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 28/2000. (IX.21.) OM rendelet módosításáról.
A felzárkóztató szakiskolai oktatás nappali tagozaton folyik, heti 32 órában:
- az egyéves képzés során az általános iskola 7.-8. osztályos kerettanterveinek minimumkövetelményeit teljesítik a tanulók, míg
- a kétéves képzés során az első évben szintrehozás történik, a második évben pedig az általános iskola 7.-8. osztályos kerettanterveinek minimumkövetelményeit teljesítik a tanulók.
Felzárkóztató szakiskolai beiratkozási lap letöltése:
A kitöltött jelentkezési lapot az alábbi címre postázhatja vagy leadhatja az iskolák titkárságán.
A kitöltött beiratkozási lappal együtt kérjük, adja postára bizonyítványainak fénymásolatát is.
Kérjük, a jelentkezési lapot ne felejtse el aláírni!
| város | intézmény | cím | beiratkozási lap |
|---|---|---|---|
| Mélykút | Szvetnik Joachim Általános Iskola | 6449 Mélykút, Rákóczi u. 1-3. | Felzárkóztató beiratkozási lap
|
| Kunszentmárton | Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola | 5440 Kunszentmárton, Kossuth L. út 37. | Felzárkóztató beiratkozási lap
|



